Húsvét a legnagyobb keresztény ünnep. Szent Pál a Korintusiakhoz írt első levelében már azt írja: „Ha pedig Krisztus fel nem támadott, akkor hiábavaló a mi prédikálásunk, hiábavaló a ti hitetek is” (1Kor 15,14) – jelezve ezzel a legfontosabb keresztény tanítást.
A húsvéti ünnep gyökere a zsidó pészah, a kovásztalan kenyér s a szabadulás ünnepére vezethető vissza.
Ahogy az Úr megszabadította a választott népet az egyiptomi fogságból, úgy szabadítja meg az emberiséget a bűn rabságából a kereszthalált szenvedett, de feltámadt Isten Fia,
és hozza el a szabadulást, az üdvösséget. Az ünnep magyar neve arra utal, hogy a negyvennapi böjt után ekkor lehetett először húsételt enni.
Húsvétot az őskeresztények Jézus Krisztus halála és feltámadása után azonnal megünnepelték. Időpontját a IV. században, a 325. évi niceai egyetemes zsinaton a tavaszi napéjegyenlőséget követő első holdtölte utáni első vasárnapra rögzítették.
A hittanulók, a katekumenek megkeresztelésének legfontosabb alkalma volt. Az egyház húsvétkor megkeresztelt új tagjai egy hétig hordták a megtisztulásukat jelző fehér ruhát, amelyet azután a húsvét utáni első vasárnapon vették le, innen lett e vasárnap magyar neve fehérvasárnap.
Nagyszombat estéje vagy éjszakája már húsvét vigiliája, a virrasztás, a fény ünnepe. A II. vatikáni zsinat előtt e nap délutánján volt a feltámadási szertartás és a feltámadási körmenet. Újabban egyre inkább késő este vagy éjszaka, hiszen a sötétben jobban érvényesül a fény liturgiája. Ezt megelőzi a tűz- és vízszentelés, a húsvéti gyertya megáldása, amelynek viaszába Krisztus öt szent sebére emlékeztetve, szegek formájában és kereszt alakban öt tömjéndarabot illesztenek.
Krisztust, a világ világosságát jelenti a húsvéti gyertya, melyet a húsvéti ünnepkörben minden szertartás alatt meggyújtanak. Azt a tűzoszlopot jelzi, amely a zsidók előtt járt az Egyiptomból való szabadulás idején, s bűneinkből való szabadulásunkra is emlékeztet.
Újra megszólalnak a harangok a szentmise Gloria része alatt , hirdetve Jézus feltámadásának örömhírét. A szertartás leglátványosabb része a feltámadási körmenet, amelyen a hívek égő gyertyákkal, a győzelmi zászlót tartó, feltámadt Krisztus szobrát hordozva, lobogókkal vesznek részt.
A húsvéti feltámadási körmenet csak a közép-európai népek liturgikus gyakorlatában maradt fenn, így szép magyar szokásnak is tartható.
A körmenet Te Deummal, hálaadó himnusszal és a Mennynek királyné asszonya kezdetű húsvéti Mária-antifónával zárul.
Sajátos magyar népszokás szerint húsvétvasárnap hajnalban sok helyen a temetői kereszteknél „keresik Krisztust”. Ez a Jézuskeresés szokása. Szép változata ennek a médiumok által évente közvetített kunszigeti szokás. Megjelenítik, átélhetővé teszik azt az eseményt, amelyet a Szentírás így mond el: „A hét első napján pedig korán reggel [az asszonyok] a sírhoz menének, vívén fűszereket, melyeket készítettek vala.” (Lk 24,1) Az angyal pedig azt kérdezte tőlük: „Mit keresitek az élőt a holtak között?” (Lk 24,5)
Sok helyen máig él a húsvéti ételszentelés gyakorlata, különösen a görögkatolikusok körében. A szentelendő ételeket a görögkatolikusok pászkának nevezik, ami tojásból, édestúróból, kalácsból áll, de több helyen bort, tormát, sót, vajat, sonkát és kolbászt, azaz a teljes ünnepi reggeli menüsort teszik a kosárba. A szentelésre külön e célra készített kosarat és évente külön pászkatakarót használnak, amelyet húsvéti vallási szimbólumokkal hímeznek ki. Akik tehették, a pászkatakarót csak egy alkalommal használták. A Zemplénben nem egy görögkatolikus család egész szekrénypolcnyi pászkatakarót őriz, generációk megbecsült, összegyűjtött emlékét.
Sok helyen húsvétvasárnap reggel nem is reggeliztek egészen addig, amíg a templomból haza nem mentek, és a szentelt ételből nem vehettek, melynek morzsáját, csakúgy, mint karácsonykor, összegyűjtötték és a tűzön elégették.
Az ételszentelés Istennek bemutatott hála a teremtett világért és annak javaiért.
A hosszú böjt után a szentelt étel mérsékletre figyelmezteti fogyasztóját. Húsvét jellegzetes ünnepi étele a bárány, hiszen Jézus, az Isten báránya az értünk, emberekért felajánlott áldozati bárány. A XX. században emellé társult a sonka, a főtt tojás és a torma. Ez utóbbinak gyökere a zsidó ünneplés keserű salátájára utal.
Húsvétvasárnap délelőttjén mind a katolikusok, mind a protestánsok templomot látogattak. Az ünnep délutánja pedig a rokonságé volt. Ez jól szolgálta a rokoni összetartozás tudatának erősítését. Húsvét második napja, húsvéthétfő pedig a kapcsolatokat kiterjesztette a szomszédsági és baráti körökre is. A család férfi és fiú tagjai ilyenkor meglocsolják környezetük leányait, asszonyait, és közben ünnepi jókívánságokat mondanak. Több református településen ilyenkor is van kántálás.
Egészen új keletű szokás a gyermekek húsvéti megajándékozása, ami a XIX. század végétől kezdve terjedt el, részint az iskolák és az óvodák közvetítésével. A barka, a szapora nyúl,
a húsvéti hímes tojás és maga a locsolás szokása is mind-mind a természet megújulására, a termékenységre utal.
A képeslapok révén is gyorsan terjedő szimbólumok közrejátszottak abban, hogy húsvét mára egyfajta tavaszünnep lett, vallási tartalma sokak előtt elhomályosodott. Újabb keletű gyakorlat, hogy sokan ekkor tesznek kiadós tavaszi kirándulásokat, részben azért, hogy az ünnepi vendégjárást, a locsolást elkerüljék. Ám ezzel az ünnep sok lényeges elemét és magát az ünnepet is elutasítják.
Hímes tojások a Csernátoni Tájmúzeumban (Wikipedia)
Locsolás húsvéthétfőn máig eléggé általános, a leírásokból ez a nap leghangsúlyosabb eleme. Az eredetéről szóló monda szerint Krisztus kereszthalála után harmadnap az asszonyok Kajafás palotája előtt arról beszélgettek, hogy Krisztus feltámadt.
A főpap megparancsolta cselédeinek, hogy egy vödör vízzel öntsék nyakon a pletykálkodókat.
A húsvéti locsolóversek csupán néhány helyen – Zemplén, Szatmár, Háromszék, s szórványosan másutt is – tükrözik az ünnep vallásos jellegét. E szövegek legszebb húsvéti köszöntőink közé tartoznak. Csupán néhány példa a gyűjtött szövegekből:
Feltámadt a Jézus jámbor keresztények,
Öntözni indultak a szép legények.
Illatos rózsától szagos vizet kérnek,
Csak azt locsolják, aki jól megfizet,
Irulj, virulj szép virágom,
csodálatos orvosságom!
(Máriakálnok)
Hasad a szép hajnal,
Mutatja sugarát,
Egy szívvel, egy szájjal
Dicsérjük az Atyát.
Az Atyaistennek
Imádandó fiát,
Hogy elhagyta érnünk
Húsvét másodnapját.
Úgy virágozzatok,
Mint a szép almafák,
Úgy virítsatok,
Mint a szép ciprusfák.
Valahány csepp harmat
Leesik a földre,
Annyi áldás szálljon
A kislány (asszony) fejére!
(Szeged)
Caravaggio: Az emmauszi tanítványok (National Gallery London)
Feltámadt a Jézus Húsvét ünnepére,
Dicső szent korona fénylik a fejébe.
Hasad a szép hajnal, mutatja sugarát,
víg szívvel és szájjal dicséri az Atyát.
Az Atyaistennek imádandó fiát,
hogy el hagyta érni Húsvét másodnapját.
Olyanok legyetek, mint a szép rózsaszál,
virágozzon orcátok, mint a szép cédrusfák.
Virágozzon orcátok mindennap szépséggel,
Áldjon meg az Isten friss, jó egészséggel.
Szívemből kívánom!
(Karcsa)
Sötét gyászba borult az egész természet,
Midőn a Megváltó keresztfán szenvedett.
A keresztfán meghalt és eltemettetett,
Egy kőkoporsóba belehelyeztetett.
De harmadnap múlva megnyílt a sír szája,
Kilépett belőle az egek királya,
Fel is ment a mennybe, ott ül a jobbjára,
hogy helyet készítsen lelkünk váltságára.
Szívemből kívánom, a hímest elvárom!
(Karcsa)
Fehérvasárnap a húsvétot követő vasárnap. A hozzá kötődő szokások között említésre méltó a komatálküldés. Ekkor választottak mátkát vagy komát a nagylányok maguknak, aki később gyermekük keresztanyja lett.
A keresztszülőség vállalása egykor komoly társadalmi felelősséget jelentett,
az egyház szempontjából pedig még a házasságot is kizáró lelki rokonságot. A keresztapa például nem vehette feleségül a keresztlányát, akivel egyébként nem állt közeli rokonságban. A húsvéti ünnepkör a pünkösd utáni szombattal ér véget.
Nyitókép: Feltámadás – Jézus a pokolra alászállva megszabadítja Ádámot és Évát (XI. századi freskó,
