Tanúja lehettem a külcsínében és a belbecsben egyaránt tartalmas, szép könyv születésének. Szerzője megtisztelt azzal, hogy az elmúlt években íródott tanulmányait véleményezésre elküldte nekem. Örömmel mondtam igent, mert a korábbi írásait már olvashattam. Példaként említeném, hogy 2013-ban itt, Győrben, ennél az asztalnál ülőkkel együtt köszönthettük az akkor hetvenéves Bihari Mihályt. Abban a tisztelgő kötetben jelent meg a nagy kedvenc, a felejthetetlen Szókratész pere című írása. Tíz év múltán is jó volt a jelen könyv egyik hőséről olvasni.

Örömmel mondtam igent azért is, mert mindig érdekelt az európai kultúrát meghatározó görög történelem, és újra tanulni akartam. Tanultam is sokat. Mentségemre igazolásul néhány személyes emlék:

Csóka Gáspár atya pannonhalmi történelemórái adták az alapokat.

Sajnálom, hogy Kupacon, ott és akkor ógörögre nem jelentkeztem. Egyetemistaként Devecseri Gábor dolgozószobájában döbbentem rá a görögök nagyságára. Fiatal oktatóként Ritoók Zsigmond professzor úr előadásait élveztem.

Örömmel mondtam igent, mert közös Bibó-kutatásaink során rendre előjött – és ezt a jelen lévő Bibó-kollégisták felé is mondom – Bibó István klasszika-filológus tudása is. Nem oly rég tudtuk meg, hogy Bibó szegedi egyetemistaként a neves Homérosz-kutató, Marót Károly szemináriumait látogatta. Nem lehet véletlen, hogy 1956 nehéz óráiban Bibó Homéroszt olvasott. Örülök annak, hogy a Bibó-kutatóvá lett írónő felismerte Bibóban a klasszika-filológust, és a róla szóló első írását, amely számomra kedves és személyes meglepetés volt, ebben a könyvben is viszontláthatjuk.

A Bibó-olvasó szemináriumokon immár szállóigévé lett a tanulmány végkövetkeztetése: Bibó a magyar Szókratész.

Ezt már Szoboszlai-szóleleménynek mondják, és nagyon-nagyon találó. Tanúja voltam tehát annak, ahogy a mozaikkockákból sok-sok munkával szép lassan felépült a görög piramis. Azon a gyönyörű anyanyelven megírva, melynek mély erdélyi gyökerei vannak. Az írónő tisztán, szépen és felismerhetően ír, elbeszélő, szépirodalmi stílusban, a szakmai tudományos színvonalra is ügyelve. Munkái mögött érezhetően ott vannak azok az írófejedelmek, akiket szívesen és gyakran olvas.

Mondják, az a jó könyvbemutató, amely kiemeli az alkotás fő érdemeit. A következőkben erre törekszem. Említettem a kockákból emelt piramist. Másképp fogalmazva: a könyv az ókori görög világ teljességélményét adja. Szól a területi alapon államilag megszerveződött athéni társadalomról, az egyes állami szervtípusokról, a társadalom rétegződéséről, a városállam, a polisz polgárának státuszáról. Megdöbbentő tény újraolvasni azt, hogy a fénykorban Attika lakosságának a fele teljes jogú polgár volt, a másik felének kétharmadát tették ki rabszolgák és a maradékot a metoikoszok. Rabszolgatartó társadalmak korát éltük akkor, ne feledjük! A római jogból megtanultuk: servi res sunt, azaz a rabszolgák dolgok.

Eltöprenkedtem azon, történelmietlenül, vajon ment-e előrébb a modern világ, hogy jó felé megyünk-e? Manapság adósság-rabszolgaságtól hangos a sajtó, és a pénz ural mindent.

Ebből a társadalmi struktúrából következett az athéni polgár öntudata, életfelfogása, bátorsága. „A görög ember legféltettebb kincse a szabadság” – idézi az aranykorból való feliratot a kiváló régész, Szabó Miklós. Harcoltak a szabadságért, és készek voltak meghalni a szülőföld védelmében. Sorolhatnánk a háborúkat. Szenvedéllyel űzték gyerekkortól a sportot. Gondoljunk az olimpiákra. A testnevelés az élet része volt. Kiváló harcosok volta, és kiváló hadvezéreket adtak a hazának.

A görög polgár életének része volt a betűvetés, a zene, a színház, a tánc.

A táncművészetről, főként annak jellemformáló hatásáról gyönyörűen megírt és szépen kimunkált fejezet olvasható, amely ez évben jelent meg a győri Műhelyben.

A teljességet most már csak illusztrálva, még egy témakört említenék. A kötet remek összefoglalást ad a görög filozófiáról, annak képviselőiről és iskoláiról. A Tablók arcképekkel című záró rész, amely új közlés, a filozófiát évtizedek óta oktató tanár érett és nem középiskolás fokú jegyzete.
Más fejezetekben is többször vissza-visszatér a három műhelyt teremtő óriás, Arisztotelész, Platón és Szókratész. Bizonyságul elég csak a könyvben fellapozni a névjegyzék hivatkozásait, oldalszámait, és máris bizonyított a tétel. Érdeme a könyvnek kiváló szerkezete és gondolatmenete. Nem csodálkozom ezen, mert az elbeszélő gyakorló és profi szerkesztő, ismeri mestersége minden fogását. A könyv középpontjában az athéni demokrácia áll, a nagy történelmi pályaív átfogja az előzményeket és a demokrácia bukása utáni időket is. Az egyes részek előtti bevezetők és az írás végén található összefoglalók az elbeszélő könyv tartópillérei. Érdeme és célja a könyvnek, hogy széles olvasóközönségnek szól. Nagyon jó cél ez, Ritoók professzor is biztosan rábólintana. Azt mondta egyszer egy előadásán – jelen voltam –, hogy

nemcsak a tárgyat kell szeretni, amit oktatunk, hanem azokat is, akiknek mindez szól.

A szerző szereti a görögöket, és szeretettel adja át az olvasónak mindazt, amit róluk tud. A fülszövegben is hangsúlyoztam, hogy ez a tudás nagy, és a könyv rendkívül informatív.

Nézzék el nekem, hogy a vége felé az alkotmányjogász is kibújik belőlem. Határozott véleményem az, hogy nem lehet jó alkotmányjogász az – remélem, nem sokan vannak ilyenek – aki előtt ismeretlen a történelem, legelébb is a görög demokrácia.

Az európai alkotmányosság klasszikus alapelveit, a demokrácia technikáit csíráiban itt fedezték fel. Gondoljunk a népuralomra, a jó kormányzati rendszer utáni vágyra, a közvetlen demokráciára, a bírák választására. Az utóbbival kapcsolatban kiemelném a sorsológépről szóló írást. Minden elismerésem, hogy ezt sikerült így rekonstruálni.

A népszavazásról szóló egyetemi előadásaimat rendre, itt Győrben is, athéni kirándulással kezdtem, nem hallgatva el, hogy már akkor sem működött rendeltetésszerűen az intézmény.

Nemcsak manapság voltak kékcédulás népszavazások, hanem ott, az ókorban is,

gondolok itt Themisztoklész száműzésére. Hiába, a hatalom az emberiség örök nagy morális problémája! Ám micsoda nagyszerű dolog volt az, hogy huszonöt évszázaddal ezelőtt az athéni polgárok szabadon felírhatták egy cserépdarabkára annak a nevét, aki véleményük szerint zsarnokságra tör. A kötet érdeme, hogy figyelmeztet, a görögök hibáiból is tanulni lehet.

Szépen illusztrált könyv, melynek címlapján egy, az aranykorból származó ezüstpénz hátlapja látható, a grafikus szemével. A bagoly és az olajág a város védőistenének, Athénének a jelképe. A történelemben fontosak a védőszentek, mert hitet adnak, ünnepeljük őket, összetartják a közösséget. Mondom ezt bencés diákként, Szent Márton napján, több bencés diáktársam, közöttük a szerző jelenlétében.

Kedves Barátaim! Huszonöt századra vagyunk Hellász fénykorától, de a fény ma is világít. Különösen akkor, ha vannak őrzői a lángnak. Ez a könyv ilyen. Meggyújtja újra a lángot, és tudjuk, hogy egy láng meggyújt száz másikat.

Sok ilyen olvasói fellángolást kívánok tiszta szívből az Írónőnek!

 

Elhangzott Szoboszlai-Kiss Katalin Miről beszélek, amikor a görögökről beszélek című könyvének bemutatóján a Győri Könyvszalonban 2023. november 11-én.